Már csak a délutáni előfutamokra van szabad helyünk

..ez sem teljesen igaz, mert a 13 órási futam is fullon van, így legkorábban délután kettőtől teljesítheted életed leghosszabb 7 kilométeres kihívását.

Aki lemaradt, kimaradt – legalábbis a 11 órakor, a 12 és 13 órakor induló futamokból a Brutálfutás 2.0-n. Ugyanis az a helyzet, hogy az indulni szándékozók száma az imént a délután egy órás futamon is elérte a limitet. De szomorkodni természetesen nem kell, hiszen van még három futam – délután 2, 3 és 4 órakor -, amire jelentkezhetsz, hogy onnan a késő délutáni döntőbe juss.

Június elsején tehát, hogy jó hírt is mondjunk, nem kell túl korán kelned ahhoz, hogy részt vegyél az ország legviccesebb, egyben az egyik legdurvább versenyén (ki-ki válassza ki magának a neki megfelelő jelzőt): most már, ha eddig nem választottál futamot, elég lesz délután kettőre készülnöd. De ez ne vegye el a kedved semmitől, nézd a jó oldalát a dolognak: addigra már a mezőny felének tudni lehet az eredményét – vagyis tudni fogod, hogy minél kell jobbat futnod, ha a döntőbe akarsz jutni.

Ha még nem neveztél, egy dolgot semmiképp ne felejts el: először kell nevezni, utána futamot választani – ha fordítva csinálod, kíméletlenül törlődik a futamregisztrációd. De a sorrend nem jelenthet neked akadályt… Azt majd június elsején úgyis látsz eleget Nyáregyházán!